Apáti Kovács Béla-A két mihaszna macskakölyök
Nagyanyámnak nagyon régen, volt két mihaszna macskája Mirci és Murci. Ez a két mihaszna, dologtalan macskakölyök egésznap csak a kemencén melegedtek, még enni sem igen volt kedvük lemenni. Elvárták volna, hogy nagymamám a fájós lábával helyükbe vigye az ételt.
De, ha mégis lekecmeregtek a kemencéről, unottan láttak neki a tej elfogyasztásához. Olyan unottan ettek, mintha muszáj lett volna nekik.
-Tán nem ízlik a finom tejecske? – kérdezte nagyanyám, látván a nagy unottságukat. De a macskák nem feleltek, inkább visszafeküdtek a kemence meleg padkájára.
Egyik nap nagyanyám nem adott nekik tejet. Üresen hagyta a tányérjukat. Eleinte a két macskakölyök tűrte, hogy üres a tányérjuk, de ahogyan az idő múlott, a gyomruk úgy noszogatta őket egyre jobban, és minden pillanatban a tejes tányér felé sandítottak, hogy vajon nagyanyám mikor önti teli friss tejjel.
Nagyanyám megmakacsolta magát, és nem adott a két macskakölyöknek tejet.
Elmúlt az este, és még mindig nem volt tej a tányérjukban. Már nagyon éhesek voltak. Összedugták a fejüket, hogy kitaláljanak valamit.
A két macskakölyök elhatározta, hogy elmennek világot látni, jobb gazdát keresni.
Nem szóltak nagyanyámnak. Reggel halkan kiosontak a házból, és elindultak az erdő irányába.
Még sohasem jártak az erdőben. Igaz a háztetejéről gyakran nézegettek arrafele, és azon gondolkodtak, mi minden lehet az erdőben.
Egyszer egy kóbor macska járt a szomszédban, és az mesélte az erdőben terített asztal várja a látogatót. Az erdőben mindig van ennivaló, az erdőlakók reggeltől estig dúskálhatnak a jobbnál jobb finomságokban.
A két mihaszna macskakölyök elhatározta, hogy elmegy az erdőbe, és ott fognak ezentúl lakni.
-Meglásd, jó dolgunk lesz az erdőben! – mondta Mirci – Nem kell semmit tennünk, de mégis lesz mit enni, mert az erdő telis tele van mindenféle ennivalóval.
A két macska boldogan lépkedett az erdő fele. Estére oda is értek. Olyan sötét volt, hogy az orruk hegyéig sem láttak el, pedig állítólag sötétben a macskák kitűnően látnak.
-Te Murci, – mondta Mirci – jobban tesszük, ha most megpihenünk, és reggel folytatjuk az utunkat. Már nem kell sokáig mennünk, hogy megtaláljuk, a terítet asztalt.
Leheveredtek egy bokor tövébe, de alig, hogy elszundítottak, valaki mérgese bökdöste oldalukat:
-Takarodjatok innen, ez az én helyem!
Egy öreg süni volt, aki akkor ért haza a vadászatból. A süninek olyan hegyesek voltak a tüskéi, hogy jobbnak látták nem ellenkezni, és továbbálltak.
Egy kis patak partján próbáltak menedéket találni éjszakára, de ott meg a rákmester az ollójával kergette el őket:
-El innen! Ez az én házam területe. Nincs itt semmi érdekes. Takarodjatok el azonnal, mert különben összekaszabollak bennetek az ollómmal.
Egész éjjel bolyongtak, mert mindenhonnan elkergették a két macskakölyköt. Reggel olyan fáradtak voltak, hogy alig tudták vonszolni testüket. Hiába keresték a terített asztalt, sehol sem találták. Ha volt is valahol ennivaló, arra azonnal rácsapott más erdei állat, aki für-gébb volt, mint a két mihaszna macskakölyök.
Bóklászhattak egésznap az erdőben, de nem telték a terített asztalt, amiről a kóbor macska mesélt nekik. Végül már annyira éhesek voltak, hogy kínjukban egy fa kérgét kezdték rágcsálni. Meglátta ezt a róka, és ravaszul odasomfordált hozzájuk.
-Ha ennyire éhesek vagytok, miért nem mentek horgászni a közeli folyóra, ahol a vízben hemzsegnek a halak, - kérdezte a róka.
-Hogyan mennénk, hiszen nem tudunk horgászni, de ha tudnánk is, nincs horgászbotunk.
A róka elnevette magát:
-Horgászni nem nagy dolog, nem kell hozzá tudomány. Elég, ha a farkatokat belelógatjátok a folyóba, és már rá is harapnak a halak. Nektek csak ki kell kapkodni őket. Én is mindig így horgászok. Gyertek, megmutatom, hol van sok hal a folyóban!
Mirci és Murci összenézett. Tetszett a róka ötlete. Különben is mi vesztenivalójuk lehetne? Hátha sikerül halat fogni, és megtömni a bendőjüket finom hallal.
-Vezess bennünket a folyóhoz – kérte Mirci a rókát.
A folyó az erdő mellett volt. Hamar odaértek.
-Itt ezen a helyen tegnap rengeteg halat fogtam – mondta a róka. – Üljetek a folyópartra és lógassátok a farkatok a vízbe. Sajnos nekem mennem kell, mert várnak a kölykeim.
A két mihaszna macskakölyök elbúcsúzott a rókától, megköszönték a segítségét, és elkezdtek horgászni.
Eleinte minden könnyűnek, és egyszerűnek tűnt. Úgy érezték, ma is sok hal ficánkol a vízben, és néhány perc elmúltával megfoghatják az első halukat. Már előre nyaldosták a szájukat készülve a finom halhúsra.
-Mintha már valami harapdálná a farkamat, biztosan nagy hal lehet, mert jól belekapott – örvendezett Murci.
-Az enyémet is – mondta Mirci.
De alig, hogy ezt kimondta, mindket macskakölyök iszonyatos fájdalmat érzett a farkában. Olyan volt, mintha valaki le akarta volna harapni a farkukat. Még sohasem éreztek ilyen, szinte elviselhetetlen fájdalmat. Villámgyorsan kirántották a farkukat a folyóból, és elhűlve látták, hogy rákok himbálóztak rajtuk. Minél jobban meg akartak szabadulni tőlük, azok, an-nál inkább kapaszkodtak beléjük az éles ollójukkal.
Távolban felhangzott a róka gúnyos nevetése, aki egy bokorból figyelte, mi fog történni.
Akkor Mirci és Murci megértette, hogy a róka jól becsapta őket, és a világ szemeláttára nevetségesek lettek. A róka hahotázására az erdő többi lakója is odasereglett.
Nagyon szégyellték magukat. Legszívesebben a föld alá süllyedtek volna. Bizonyára igen nevetségesek lehettek, ahogyan a folyóparton álltak a sok farkukba kapaszkodó rákkal. Alig tudták lerázni őket. A rákok olyan erősen csimpaszkodtak, hogy valósággal úgy kellett letépni a rengeteg éles ollóval ellátott jószágot.
Amikor végre megszabadultak valamennyitől, a lábukat a nyakukba vették, és mint a szélvész eliszkoltak az erdőből. Soha többé nem volt kedvük az erdőbe menni, és megkeresni az ennivalóval teli asztalt, inkább jóízűen iszogatták a nagymamám finom tejét, amit vett ne-kik mindennap a közeli boltban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum